Régen írtam, nagyon. Azt is mondhatnám, hogy nem történik velem semmi érdekes, de ezt azért kevéssé fedné a valóságot. Elkapott a hétköznapok rohanó valósága, szépsége, mindennapos problémái. Krakkóban élek, már több mint másfél hónapja, s már nem tudok turistaként tekinteni semmire. Nekem a wawel inkább az egyetemet jelenti, hisz az ablakunk pont rá néz, mint a híres turistalátványosságot. S már nem tudnám azt mondani, hogy tetszik, mert talán még nem is tetszik. De megszerettem. Az embereket, a parkokat, a saját, jól megszokott útjaimat. Hogy ha szeretnék valamit, már automatikusan lengyelül érdeklődöm érte. Nem épp hibátlanul, de azért tán egyre jobban. Vagy legalábbis magabiztosabban.

Tegnap olyan éményben volt részem, amiben otthon, egy átlagos vasárnap tán még soha. Elég morgós napom volt, egész nap a félévközi számonkéréseimre ismételtem, s estére már nagyon elegem lett belőle. Mégis ez feldobta az egész napomat, mindent. Ugyanis a 20:20-as misére sétáltam el, a Domonkosok templomába. Ez a mise kimondottan nekünk, fiataloknak van meghirdetve, s mindig nagyon nagy tömeg van. Most viszont Krisztus király vasárnapja volt, s a mise előtt egy körmenethez hasonló vonulás volt, melynek én a végére csatlakoztam be. Pont a papság mögé, mert észrevettem ott egy finn ismerősömet, Emilt. Tehát bevonultunk a templomba, ami már így is tömve volt, s míg az egész menet bevonult úgy megtelt, hogy mindenhol emberek lógtakJ S ezt olyan komolyan kell érteni, hogy a szentély is tele volt álló hívekkel, s én például az oltártól úgy három méterre álltam meg. S már van miseszövegem, illetve valahogy a szentbeszédet is egész értettem, s huh, hihetetlenül felemelő volt. Főként mikor belegondoltam, hát… ez egy átlagos vasárnap. JA az utolsó hirdetés meg arról szolt, hogy próbáljuk meg minél gyorsabban elhagyni a templomot, mert a következő mise már kezdődne….

 Tehát ilyen, s hasonló, illetve nagyonsokféle szépség dobja fel mindennapjaimat. Közös ebédek, nagy nevetések, vagy Harry Potter. Gyönyörű idő, vagy épp hatalmas köd. Tetszik.
Azért már picit várom, hogy kicsit hazamenjek, s végképp, hogy végre London környékére érkezzek. Azért addig is megvagyok.