http://www.ted.com/talks/lang/hu/temple_grandin_the_world_needs_all_kinds_of_minds.html

Régen írtam, nagyon. Azt is mondhatnám, hogy nem történik velem semmi érdekes, de ezt azért kevéssé fedné a valóságot. Elkapott a hétköznapok rohanó valósága, szépsége, mindennapos problémái. Krakkóban élek, már több mint másfél hónapja, s már nem tudok turistaként tekinteni semmire. Nekem a wawel inkább az egyetemet jelenti, hisz az ablakunk pont rá néz, mint a híres turistalátványosságot. S már nem tudnám azt mondani, hogy tetszik, mert talán még nem is tetszik. De megszerettem. Az embereket, a parkokat, a saját, jól megszokott útjaimat. Hogy ha szeretnék valamit, már automatikusan lengyelül érdeklődöm érte. Nem épp hibátlanul, de azért tán egyre jobban. Vagy legalábbis magabiztosabban.

Tegnap olyan éményben volt részem, amiben otthon, egy átlagos vasárnap tán még soha. Elég morgós napom volt, egész nap a félévközi számonkéréseimre ismételtem, s estére már nagyon elegem lett belőle. Mégis ez feldobta az egész napomat, mindent. Ugyanis a 20:20-as misére sétáltam el, a Domonkosok templomába. Ez a mise kimondottan nekünk, fiataloknak van meghirdetve, s mindig nagyon nagy tömeg van. Most viszont Krisztus király vasárnapja volt, s a mise előtt egy körmenethez hasonló vonulás volt, melynek én a végére csatlakoztam be. Pont a papság mögé, mert észrevettem ott egy finn ismerősömet, Emilt. Tehát bevonultunk a templomba, ami már így is tömve volt, s míg az egész menet bevonult úgy megtelt, hogy mindenhol emberek lógtakJ S ezt olyan komolyan kell érteni, hogy a szentély is tele volt álló hívekkel, s én például az oltártól úgy három méterre álltam meg. S már van miseszövegem, illetve valahogy a szentbeszédet is egész értettem, s huh, hihetetlenül felemelő volt. Főként mikor belegondoltam, hát… ez egy átlagos vasárnap. JA az utolsó hirdetés meg arról szolt, hogy próbáljuk meg minél gyorsabban elhagyni a templomot, mert a következő mise már kezdődne….

 Tehát ilyen, s hasonló, illetve nagyonsokféle szépség dobja fel mindennapjaimat. Közös ebédek, nagy nevetések, vagy Harry Potter. Gyönyörű idő, vagy épp hatalmas köd. Tetszik.
Azért már picit várom, hogy kicsit hazamenjek, s végképp, hogy végre London környékére érkezzek. Azért addig is megvagyok.

Pontosan egy hete, szombaton ilyenkor már úton voltam Zakopane felé. Egy hirtelen jött ötletből terv lett, s meg is valósult. Gyönyörű, rövidujjús idő volt, így úgy határoztam, irány a hegyek. Természetesen, mint ahogy nálam általában lenni szokott, nagy nehezen keltem útra, de végül elindultam. A leghosszabb része az utamnak az volt, míg kijutottam krakkó külvárosába, hogy megfelelő irányba vegyenek fel. Érdekes volt, ugyanis 3 stoppal, körülbelül két óra alatt ott voltam, s szinte sehol sem kellett 5 percnél többet várnom az új fuvarra.

Most először stoppoltam idegen országban, s az elején bennem volt egy kicsit a félsz, hogyha most felvesznek, lengyelül kell beszélnem:) S nagyon jó volt... Nem adtak el egyszer sem, sőt az utolsó pár segített szállást szereznem, mosógépet pakoltam velük, s ennek fejében még kávéztunk is egyet.

Zakopanenak is időt kellett adnom, mire megtaláltam benne a szépet, mert bár nagyon felkapott hely, az egész tulajdonképpen egy túlzsúfolt bevásárló utca... Legalábbis elsőre. Elkavarodtam sokfelé, az új, majd a régi,fából készült templomba... A legjobban tán az emellett található kis kápolna, s a régi temető, szervezetlen, mégis rendszerezett, mécsesekkel teli hangulata tetszett. Lenyűgözött, s elbájolt, hogy a néhol több mint százéves sírok mindegyikén van legalább egy két mécses, s ha valahová mégsem került volna, biztos van, aki ismeretlenül is gyertyát gyújt érte. (Ugyanez az élmény megjelent az a krakkói temető mécsesáradata közepette)

A vasárnap délelőttöm a várakozás jegyében telt el, hisz kitalálta a családom, hogy ha már ilyen közel vagyok, meglátogatnak, s sétálunk egyet közösen valamerre. Nem gondoltam volna, de mindez nagyon fel tud tölteni, csak hogy ott vagyok köztük, s hallgatom, vagy részt veszek a sok piszkálódásban...  Jó volt, nagyon jó.

Hazafelé útra beszerveztem nekik egy koreai lányt, aki budapestre akart valahogy eljutni, elbúcsúztunk, s hazafelé vettük utunkat...

Múlt héten voltam Varsóban, s írtam róla egy szép kerek bejegyzést, de elvitte a kismacska, sajnos nem tudom mi lett vele.... Ha még egyszer lesz kedvem hozzá, majd megírom, de most másról szeretnék írni: méghozzá arról, hogy milyen jó, ha az embernek mindenütt vannak rokonai, mondjuk Krakkóban is, mint nekem:)

Az üknagyapám galíciában dolgozott, s gyermekei közül volt, aki ide házasodott, Trianon után nem tért vissza kismagyarországra. A családi történetről röviden ennyit, ugyanis nem tudom egész pontosan, s hülyeséget pedig nem akarok írni... A lényeg a lényeg, mindig is tudtunk, hogy vannak, illetve Mamikáéknak volt kapcsolatuk az unokatestvéreikkel, de ezek a kapcsolatok az idő folyamán beporosodtak...

A kiutazásom elötti napokban megkértem Bálint bácsit, írjon a rokonoknak, hogy itt leszek egy fél évig, s szívesen felvenném velük a kapcsolatot. Mégis úgy alakult, hogy az egyetemi ügyintézőn keresztül én kaptam először levelet tőlük, majd mikor kiderült, hogy betegen jöttem ki, még aznap meglátogattak, s elhívták egy orvos ismerősük is... 

Azóta főként a kollégiumi telefonon értekezünk, ami elsőre kissé félelmetesnek tünt, de kezdek egész jól belerázódni. Azóta megismerkedtem Juliannal, egy hasonlóan távoli, másik oldali korombelivel, mert gondolták, jobban vonzhat engem ez a társaság.

Vasárnap pedig élőben láthattam játszani a színész az unokatestvérem (harmad fokon). Nagyon érdekes volt, furcsa s megfoghatatlan. Ugyanis egy kísérleti színház avangard darabját néztük meg francia-lengyel koprodukcióban. Triplán nem értettem semmit.:)

Azóta meg lettem hívva egy közös családi vacsorára, koncertre, miegymásra.... Életem színfoltjai a Krakkói összevisszaságban...

Úgy gondoltam, egyszer ilyet is érdemes csinálni, s majd kiderül, hogy lesz-e kedvem hozzá két hét múlva is....

Már több mint egy hete Krakkó városában tartózkodom. Az első amit kénytelen voltam megállapítani, hogy mennyire hideg van itt, s mint később kiderült még sokkal hidegebb lesz. A várost egyre jobban kezdem megismerni, bár nem sok lehetőségem volt egyenlőre, ugyanis betegen érkeztem meg, s ez rányomta a bélyegét első hetemre. Úgy hozta a sors, hogy két lengyel sráccal kerültem egy szobába. Egyikül, Przemek most kezte a mesterképzést, turisztikai menedzsernek tanul, míg Wojtek elsőéves matematikus. Vagyis mind a hármunknak ez az első éve Krakkóban. Wojteket eddig nem sokat láttuk, mert csak jövő héten kezdődik az egyeteme, viszont Przemekkel nagyon jóba lettem. Egy kissebb lengyel városból származik Lengyelország közepéről, Tomasów Maziwieckiből. Turisztika szakosként már végignéztük a fényképeit lengyelország különböző részeiről, s durva, hogy még én is, félig meddig lengyel szakosként mennyire nem tudok semmit Lengyelországról.

Van egy hatalmas ország, majdnem negyvenmillió lakossal, mérhetetlen sok csodálatos helyet, a határainktől alig 300 kilométerre, s alig tudunk róla valamit. Tehát, elég sok hely felkerült a listámra, amit mindenképp meg kéne látogatni a jövőben, s ez nem hiszem hogy belefér az elkövetkező fél évbe... Lesz miért visszajönni:)

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

Ezt is csak úgy találtam, olvasgatom, fontolgatom...

"Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz. Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ezáltal megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel,
hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál."

Dr. Gyökössy Endre 
BOLDOGSÁGMONDÁSOK AZ ISTENI BOLDOGSÁGMONDÁSOK MARGÓJÁN 
(Máté evangéliuma 5. rész 1-12 verseihez)


BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. 
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. 
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz az életük. 
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. 
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. 
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat. 
BOLDOGOK, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is. 
BOLDOGOK, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csendjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. 
BOLDOGOK, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra. 
BOLDOGOK, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak. 
BOLDOGOK, akik nem veszik túl komolyan önmagukat, mert környezetük megbecsüli őket. 
BOLDOGOK, akik figyelnek mások hívására, anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. 
BOLDOGOK, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. 
BOLDOGOK, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. 
BOLDOGOK, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. 
BOLDOGOK, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének, és imádkoznak, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. 
BOLDOGOK, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. 
BOLDOGOK, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

inen van: http://preka.blog.hu/2009/01/18/boldogsag_2_0

  - egy film amit meg szeretnék nézni legalább egyszer:

Mennyei Atyám! Hálát adok neked az egészséges pihenésért, amellyel megajándékoztál. Újra ébredt lelkem legyen egészen a tiéd! Ezen a napon úgy akarok járni-kelni, mint te: mindenütt jót akarok cselekedni. Minden embert, aki csak találkozik velem, úgy fogadok, mint akit te küldtél hozzám. Ő a testvért lássa bennem, az én szavaimból és tetteimből pedig a krisztusi szeretet sugározzék reá. Senki se távozzék tőlem anélkül, hogy legalább egy jó szót ne kapott volna. Add, hogy magamat elfelejtsem, és bele tudjam élni magam mások helyzetébe. Add, hogy sohase veszítsem el önuralmamat, és ne legyek barátságtalan vagy sértő. Add meg, hogy mindig megnyerő modorú legyek, és éljen bennem szikrányi humor, hiszen erre olyan nagy szükség van a szomorú világban. Végül add meg, hogy mindenkit legalább parányit vezessek közelebb Szent Fiadhoz a Szűzanya által. Ámen.

Hát igen...

Elkezdődött.

Kezdésül álljon itt mementóul egyik kedvenc idézetem:

Elhatároztam, hogy néhány hétig citrom leszek. Azzal szórakoztam egész idő alatt, hogy gin-tonikba ugráltam. Találtam egy kis tavat, azt hitte magáról, hogy gin-tonik, és beleugráltam. Vagy legalábbis azt hiszem, hogy azt hitte, hogy gin-tonik. De az is lehet, hogy csak képzeltem az egészet.

(Douglas Adams után szabadon)